Okosotthon fillérekből

Tetszett amit a filmekben láttatok, hogy az otthonukat az emberek egyszerű parancsokkal irányították? Van okostelefonod, és szeretnél hasonlót elérni? Olvasd végig a cikket, és elmagyarázom, hogy mindössze pár forint befektetéssel miként lehet okosotthont varázsolni anélkül, hogy több 100.000 Ft-at dobnál ki okoseszközök vásárlására.

Amikor a régi filmekben kiskoromban láttam a “tapsolós lámpát”, mindig is azt mondtam, hogy “Nekem ilyen kell”. Aztán, ahogy teltek-múltak az évek megjelentek az okoskészülékek. Először a mobiltelefonok, majd egyre több- és több eszköz látott napvilágot. Sőt, a gyártók olyan messzire mentek, hogy már okos cipőt, okos melltartót de még okos WC-t is elkezdtek gyártani. Ha a cikk ennyire nem is előrehaladott, de lássuk mit tehetünk az okostelefonunkkal, pár alkalmazással és pár “okos kiegészítővel”.

Létezik egy nagyon olcsó “smart thing”, amely mindössze 2000Ft-ba kerül, és mind ebay-en keresztül, mind magyar oldalakon (bár itt kicsit drágábban) beszerezhető. Ez a kütyü az úgynevezett Sonoff vezetéknélküli okos kapcsoló, vagy külföldi oldalakon csak Sonoff smar switch-ként emlegetett készülék. Ezt a készüléket az áramforrás és a vezérelni kívánt eszköz közé kell beszerelni. Mit is jelent ez? Ez azt vonja maga után, hogy az eszközünk vezetékét kell elvágnunk, és beszerelni a készüléket. Tulajdonképpen úgy kell elképzelni a készüléket, mint egy ki-bekapcsoló gomb. Tehát ha az eszközünk folyton bekapcsolt állapotban van, akkor ezzel a vezérlővel bármikor adhatunk neki áramot, illetve elvehetjük tőle.

Ez jól hangzik, de mi ebben a smart megoldás? Az, hogy ez a kis készülék a WIFI hálózatra csatlakoztatható és így bárhol is vagyunk ki-be tudjuk kapcsolni a vezérelni kívánt eszközt.

Képzeld azt el, hogy albérletben élsz, ahol elektromos radiátorral fűtesz. Télen elindulsz a munkából, hazaérsz és bekapcsolod a fűtést, mert hideg van. Körülbelül 1- másfél óra alatt a radiátor befűti a szobát, de addig igencsak kellemetlen az idő a helyiségben. Viszont, ha egy ilyen megoldással megoldod azt, hogy amint elindulsz a munkahelyről bekapcsoljon a fűtés, mire hazaérsz már kellemes meleg fogad. De ez csak egyetlen példa, hogy mire lehet használni az okos kapcsolót.

Személy szerint sokat gondolkodtam azon, hogy: “Jó-jó, de ezt mégis, hogyan lehet effektíven használni?”. Az emberek nagy része nem szereti a telefonját éjszaka töltőn hagyni, mert árt az akkumulátornak, ha sokat hagyjuk fent. Persze a mai világban a gyártók már a túltöltést úgy tűnik megoldották, de biztos ami biztos. Megtaláltam a megoldást, amely megoldja ezt a helyzetet. Egy Tasker nevű alkalmazás segítségével megoldható az is, hogy amint a telefon 100%-ra tölt, kapcsolja ki a töltő alatt az áramot, ezzel megoldva, hogy a telefon sose töltsön túl.

Tovább a következő oldalra →